A robotok izgalmas új munkahelyeket hozhatnak létre? Lennél 3D nyomtató szakértő?

Robot üdvözlet
Hello Robot

Fogadjátok szeretettel Pedro-val, digitalis szakértőnkkel és az Amtech Rendszerház Szakmai Vezetőjével készült interjút, ha lemaradtatok az élő adásról, itt most vissza tudjátok hallgatni, illetve egy rövid kivonat is készült a beszélgetésről.

A teljes Spirit Fm beszélgetés itt található:

Teljes adás Spirit FM

Az interjú kivonatát, itt olvashatjátok:

Pedro:

Ugye mindenkit ez érdekel, hogy most akkor mit hoz a jövő?

De ne is a jövőről beszéljünk, hiszen ez már itt van.

A robotok gyakorlatilag körülöttünk vannak, segítenek, kiszolgálnak minket.

Ha csak azt mondom, hogy a Google kereső vagy egy bármilyen tartalom ajánló vagy egy tartalomszűrés a Social médiában, betegség kutatás, önvezetés és még folyamatosan sorolhatnám ezt a listát, gyakorlatilag a robotok az informatika, a mesterséges intelligencia itt van jelen pillanatban is.

És olyan érdekes új szakmák vannak és lesznek is – felsorolunk ebből mindjárt párat – hogy nem győzünk majd válogatni.

Na és ez a lényeg.

Spitit FM:

Mielőtt erre rátérnénk, én úgy képzelem, hogy úgyanúgy mint pár éve olyan új pozíciók alakultak ki, mint a például hirdetéskezelő, média menedzsment…
4-5 év múlva pedig ennek a nagyon erős digitális transzformációnak a következményeként, átalakulnak munkaterületek.

Pedro:
Különböző munkalehetőségek fognak kialakulni, válogathatunk majd abból, amit szeretnénk csinálni.

És most jön a jó benne, ezek a munkák kreatívabbak lesznek, mert a mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár és a nem annyira kreatív és érdekes munkákat át fogják tőlünk venni.

Nézzünk ilyen kreatív munkaköröket.

3D nyomtató szakértő. Ehető ételek nyomtatása.  Űr alkatrészek nyomtatása.

Vagy nézzünk egy másik példát, adat-detektív.   Mindenki arra pályázik, hogy ami adatainkat megszerezze, akár cégről, akár hivatalról beszélünk. Olyan emberekre lesz szükségünk, akik kinyomozzák nekünk, hova kerültek ki az adataink, milyen céllal használták fel azokat az adatokat, akár engedélyezték akár nem. Virtuális magánnyomozás.

Bármennyire is átalakul itt most, akár a munkaerőpiac, az elkövetkezendő években, évtizedekben és mondjuk a mesterséges intelligencia, a robotok nagyobb szerepet kapnak, de azért a robotok mögött még az emberek állnak.

Spitit FM:

Valahogy én úgy képzelem, hogy vannak a folyamatok, vannak az emberek és igazából van még a vállalati kultúra, ennek a három eleme együttesen fogja az egészet alkotni.

Pedro: A Digitális transzformáció egy kicsit megtévesztő tud lenni. Sokan azt hiszik, hogy ez kizáró az informatikáról szólt és arról, hogy mindenütt mobil telefonok és számítógépek lesznek körülöttük. Pedig nem így van, mert a digitális átalakulás az emberközpontú. Vagyis elsősorban az számít, hogy milyen kultúrát alakítunk ki. Például egy vállalatnál, egy szervezetnél, – hiszen életünk nagy részét ott töltjük – milyen vállalati kultúra van.

Ennek szervesen nincs köze az informatikához. Milyen az értesítést, hogy hogyan szolgáljuk ki az ügyfelet… tehát milyen üzleti folyamatok vannak, röviden az üzleti folyamatok átalakítása a vevőink érdekében hogyan alakul? De még ez sem szervesen informatika és csak a harmadik lépés a digitális átalakulásban az, hogy mindezt az előbb mondtam meg támogatjuk egy erős informatikai háttérrel ez a digitális átalakulás.

Spitit FM:

Na de az informatika hol tudja a vállalatokat, szervezeteket segíteni?

Úgy kell elképzelni, hogy a cégeknél találkozunk vállalatirányítási rendszerrel, ami megkönnyíti az emberek munkáját. Akár a bérszámfejtő munkát humánerőforrás munkát a menedzsment munkáját, tehát számos területen. Azzal könnyíti meg, hogy ezekben a rendszerekben tudjuk összegezni a kellő adatokat és innen tudunk dolgozni, együtt ebben a rendszerben tudunk gondolkodni?

Pedro: Igen ez így van, tehát ezek a vállalatirányítási rendszerek, bármennyire is sokszor szárazan hangzanak, de elkerülhetetlenek már egy kis cég esetében is. A szükséges jó ahogy mi hívjuk (szerk)

Spitit FM:

Úgy kell elképzelni, hogy bent a robotok dolgoznak a gyárban, mi meg otthonról irányíthatjuk ezeket?

Van egy ilyen jövőkép?

Pedro: Igen ez valós elképzelés lehet. Roppant izgalmas a téma, mert ahogyan őn is mondja, ezeket a gépeket távolról irányíthatjuk majd, illetve nagyrészt önállóan fognak cselekedni, ha mi megmondjuk hogy mit csináljon, mit állítson elő, mikorra, milyen mennyiségben és nincs más dolga mint ennek nekilátni és minden akadályt elhárítani ami közbejön.

Nagyrészt sok helyen már most is így néz ki, például egy autógyártásban számos példát találhatunk rá, de felviszem a hangsúlyt, mert ehhez még mindig nagyon sokáig ember fog kelleni. Embereknek kell majd elmondania, hogy mit csináljon az a gép.

Ezzel elértünk a beszélgetés egyik legfontosabb pontjához, ahhoz a bizonyos célhoz.

A gépeknek célt kell adni, az ember az aki a célt fogja adni és talán leginkább erre kell majd ügyelnünk, hogy ezek a célok amiket a gépeknek adunk, közösek legyenek a mi emberi céljainkkal!

Spitit FM:

Na akkor itt nézzük meg ha már előjött a cél? Lehetséges a jövőben, hogy a robotok önálló célt fognak tudni maguknak alkotni? A filmekben elég sötéten van lefestve ez a jövőkép. Átvehetik a robotok az uralmat?

Pedro: Világos a kérdés, igen itt sajnos nagyon rossz szerepe van Hollywood-nak. Szeretnek minket ijesztgetni, hiszen erre vagyunk mi emberek vevők, ezért megyünk be a moziba. Ennek a felét sem, én azt mondanám bő 90% át azért fenntartásokkal kell kezelni. Konkrétan kimondom, nem szabad elhinni és nem szabad, hogy befolyásoljon minket. Persze mondani könnyű, de akkor nézzük meg hogy mit is hoz e téren a jövő.

A mesterséges intelligencia három részre bontható,
3 szintre.

Most járunk az első szintnél, ez a szűk mesterséges intelligencia. Azért szűk, mert bizonyos területeken nagyon jól tud viselkedni, lehet vele sakkozni, majd előbb utóbb önvezető autót fog csinálni, de ezek 1-1 területek.

A kettes szint, ami majd el fog jönni, az az általános mesterséges intelligencia. Itt már a gép, akár tudat akár intelligencia szinten egy szintre fog velünk emelkedni. Itt fog előfordulni velünk, hogy járunk az utcán és nemcsak embereket fogunk magunk körül látni, hanem gépeket, robotokat is. Céllal megint csak mondom, teszik a dolgukat. Egy közös mit társadalomban élhetünk velük.

Már ez is sok kérdést felvet gondolom, ezután pedig jön majd majd és itt még jó pár majd lehetne, a 3 szintje a mesterséges intelligenciának. Ami a mesterséges szuper-intelligencia. Itt már az intelligencia meghaladhatja az emberét. Gyorsan hozzáteszem, hogy ez sem azt jelenti hogy végünk van! Ez azt jelenti hogy hát mondjuk ki, elképzelhető egy olyan mesterséges intelligencia szint, ahol már nem az ember áll a “tápláléklánc” csúcsán és mégis együtt tudunk élni.

A téma kimeríthetetlen, ha van véleményed amit szívesen megosztanál velünk, a megoldas@amtech.hu ra is elküldheted.

Merksz Annamária – Angie

Amtech Rendszerház

www.amtech.hu

Robotok a szolgálatunkban

www.amtech.hu

Szélcsendben kell vitorlát varrni – 3 digitális tipp

3 digitális tipp

Ebben a cikkben 3 digitális tippet szeretnénk adni a gazdasági élet szereplőinek, akik rá vannak kényszerítve a „szélcsendre„.
A minap kaptunk egy telefonhívást, majd még kettő(!) nagyon hasonlót.
„Üdvözlöm, xz cégtől vagyunk és igen, van munkánk, bár kevesebb. Tartalékunk is van, átvészeljük tehát ezt az időszakot. Amíg viszont kevesebb a munkánk, fejlődnünk kell. S mikor ha nem most, amikor időnk is van rá?”

A beszélgetés végére nagy egyetértésben összeszedtünk

3 digitális tippet

1, segíteni fogják a kollégáik beilleszkedését a bűvös home office légkörbe, leginkább azzal, hogy közösen hoznak majd új irányelveket, a többiek által kipróbált és bevált gyakorlatokat pedig megosztják egymással hetente egy belső Zoom meetingen. Mindezt egy közös tárhelyen teszik elérhetővé és jól kereshetővé. Vegyük észre, hogy ez azért nagyban eltér az „itt a gép és holnaptól ugyanezt csinálod csak otthonról” utasítástól. Sőt a vezetők meg fogják kérdezni a kollégákat, hogy miként lehetne szerethetőbb a munkájuk – eddig ilyen nem volt..

Ezt nevezhetjük a vállalati kultúra alapjainak és ugye milyen gyorsan megvalósítható?

2, kiderült, hogy van a vezetők fejében már pár új ötlet, amire -mivel igen jól ment a cég- valahogy „sosem volt idő”…
Én javasoltam, hogy a kollégákat is bíztassák e téren és kérjék ki az újító véleményüket, de addig is valósítsák meg azokat a korábbi elfekvő ötleteket és vezessenek be új terméket, illetve szolgáltatást!

Ezek tehát fejben már készen voltak, megvalósításra vártak csupán, kicsit leporolják, „digitalizálják”, hogy 100%-ban napra kész legyen és mehet is.
Itt fontos a sebesség, tehát ne üljünk az ötlet felett, hanem ültessük át a gyakorlatba, majd a célközönségünk eldönti mennyire jó. S persze ez alapján fejleszthetjük is tovább (ez a Blitzscaling, vagy Fastscaling módszer)

Itt majd 3 dolgot vegyünk figyelembe:
I. minden új termék csak annyira jó, ahány embernek segít
II. ..és ahány emberhez el tudjuk juttatni (tehát csináljunk hozzá rövid, jópofa tájékoztató videókat és rendszeresen blogoljunk, posztoljunk róla, hírdessük)
III. lehetőleg NE úgy gondoljunk ezekre az új termékekre, mint átmeneti megoldás, hanem legyen az egy végleges termékünk, amit akkor is megtartunk majd, amikor kifele megyünk ebből a krízisből.

3, Szükség lesz egy web alapú, okos ERP rendszerre, s egy bérelhető home office konstrukcióra, amivel az egész céget átláthatóan lehet koordinálni és a munka nem utálatosabb lesz, hanem valószínűleg inkább modernebb és támogatóbb.

Egy kis kiegészítés: Magyarország a digitális fejlettségi lista végén kullog, valahol a nem túl előkelő 15-18. hely között. A cég többsége 8-10 éve bevezetett, s végletekig továbbfejlesztett rendszert használ, ami felett bizony már évekkel ezelőtt eljárt az idő (kb. 5 év az ERP rendszerek életciklusa).
Kis túlzással mindez egy sarokba dobott és túlterhelt szerveren fut, pár gigászi Excel tábla jóleső társaságában – ezt ügyfelünk is átérezte 🙂

Itt az idő, hogy új, a cég minden területét lefedő, majd kifejezetten a cégre készülő, nem dobozos szoftvert vezessünk be. Ehhez persze legalább 3-5 hónapra lesz szükség, ám a lényegi funkciók már az első 2 hónapban elkészülnek. Hogy drága lesz? Valóban pár milliót áldozni kell rá. Pont.
Ezen nincs mit indokolni, vagy tovább magyarázni.

A 3 digitális tipp után, ami közel 1 órát vett igénybe, így foglalta össze az ügyfelünk a végén:” hát igen, tényleg szélcsendben kell vitorlát varrni” – ha megtehetjük.

További tippek, trükkök, érdekességek videók formájában ITT.