5 szempont, amiért érdemes megfontolni a vállalatirányítási rendszer bevezetését

Mikrovállalkozások esetében kezdetben talán nem egy vállalatirányítási rendszer bevezetése a súlyponti kérdés, hiszen ahogy a közmondás is mondja:

„Magad uram, ha szolgád nincsen!”

De! Szeretnéd, ha így maradna? … Idővel, ha ügyesen csinálod, a vállalkozásod elkezd terjeszkedni, növekedni, és rájössz, hogy folyamatok erdején kell rajtatartanod a szemed, és  seregnyi feladatot kell összehangolnod – egyedül. Elkerülhetetlen lesz, hogy növeld a munkatársak létszámát, és szükséged lesz egy rendszerre, ahol mindenki ugyanazon platformon dolgozik.

„Hányan dolgoznak ebben az irodában?” – „A főnökkel együtt 11-en” – „Tehát a főnök nélkül 10-en?” – „Nem, mert ha a főnök nincs itt, akkor senki sem dolgozik.”

Ez az a perc, amikor érdemes mérlegelni egy vállalatirányítási rendszer bevezetését.

A jó vállalatirányítási rendszer felszabadít
A vállalatirányítási rendszer egyszerűvé teszi a cégvezeést

Mi is voltaképp az ERP vagy más néven a vállalatirányítási rendszer?

Angolul az ERP, vagyis vállalati erőforrás-tervezés, hajszálpontosan azt jelenti, ahogy hangzik: ha ezt használod, a vállalkozásod tevékenységei összehangolódnak.

Az ERP biztosítja, hogy a vállalkozásod minden szinten képes integrálódni – az értékesítéstől kezdve az ügyfelek megrendeléseinek átvételétől az ellátási lánc kezeléséig, a költségekig, a költségvetésig és a tervezésig. A vállalatirányítási platform egyesíti a teljes szervezetet – ideértve a marketinget és az értékesítést, valamint a terméktervezést és gyártást is. Ez egy olyan módszer, amellyel felülről, mint térképre ránézhetsz a cégedre, és a folyamatokat, teendőket úgy tudod elrendezni, hogy a központi adatbázisban, egy helyen tárolt adatok azonnal egyértelműen kiolvashatók minden részleg számára. Egyidejűleg közvetlen visszacsatolást fogsz kapni, így azonnal tudsz reagálni.

A kapott adatok alapján azonosítani tudod a folyamatok azon elemeit, amelyek a legproduktívabbak illetve amelyek hatékonyságán korrigálni kell. Az ERP nemcsak a belső munkatársak, hanem az ügyfelek és partnerek számára is utat enged az adatok valós időben történő megtekintésére, ezáltal is szorosabbra fűzve velük kapcsolatokat.

És akkor, lássuk a vállalatirányítási rendszer előnyeit …

Ha egyedi igényeket kiszolgáló, fejlesztett rendszert használsz, az pont úgy funkcionál, ahogy azt elképzelted, és szeretnéd. Segítség az üzleti terved megvalósításában, és átveszi a napi rutin aprólékos elemeinek végrehajtását. Így tudsz rengeteg időt, vesződséget megspórolni, ráadásul a hibák számát redukálni.

Számtalan cégvezető nem is gondolná, hogy mennyire előnyös az ERP használata a vállalkozás növekedésével. Íme néhány szempont, amellyel az egyedi vállalatirányítási rendszer elősegítheti vállalkozásod produktívabb működését:

Figyelemmel kíséri a rendelkezésre álló erőforrások változását. Tudod-e mindig pontosan, hogy mennyi pénz, alapanyag, munkaerő vagy gyártási kapacitás áll rendelkezésedre? Mivel, ezeket az erőtartalékokat használod fel a cég működésének fenntartásához, állandóan biztosnak kell lenned abban, hogy ezekből elegendő mennyiséget tudsz használni a terveid megvalósításához.

Összehangolja az erőforrásokat a kötelezettségvállalásokkal. Vajon elegendő-e a termelési kapacitás vagy a megrendelt áru ahhoz, hogy lehessen tartani a vállalt értékesítési mennyiséget? Egy ideális ERP rendszer segít összehangolni erőforrásokat a kötelezettségvállalásokkal, és előrejelzésekkel lehetővé teszi a késlekedés nélküli tervmódosítását, így már kezdetektől azonnal reagálhatsz a vevői igények változására.

Elemzi a fogyasztói viselkedést. Az ERP rendszerek a fogyasztói adatok elemzésére is alkalmasak. Ez lehetővé teszi, hogy lásd, mi az, ami hatékonyan működik, milyen területen várható áttörés a közeljövőben, és mit tehetsz a nagyobb piaci rész megszerzése érdekében.

Kezeli az információáramlást. Az információ az egyik legfontosabb tényező napjaink rohanó üzleti világában. Vajon megfelelően kommunikálnak-e a részlegek? Az ERP folyamatai biztosítják, hogy mindenki hozzáférjen a számára értékes adatokhoz a megfelelő időben – mindezt központi adatforrásból.

Maximalizálja a rendelkezésre álló időt. A vállalati erőforrás-tervezés célja egy olyan rendszer bevezetése, amely segít az idő maximalizálásában, hogy a vállalkozás a lehető leghatékonyabban időveszteség nélkül tudjon működni. Tökéletes módszer az egyes részfeladatok és folyamatok automatizálására, így Te magad és munkatársaid is koncentrálhattok a fontosabb kérdésekre, amelyek nagyobb ráhatással lehetnek az vállalkozás produktivitására.

Egy vállalatirányítási rendszer eredményessége, messze felülmúlja a bevezetésre fordított költséget, erőfeszítést, időt. … Egy feltétellel! … Ha könnyedén használható, és úgy működik, ahogy elvárjuk tőle. … És ezt hogyan érhető el? … úgy, hogy a cégedre fejlesztjük.

Pont úgy, ahogy elképzelted.

A szobafestő először viszi magával a tanoncát gyakorlatra.
– Először fesd be az ablakokat – hangzik az utasítás.
Másfél óra múlva jön a tanonc:
– Kész! A kereteket is befessem?

Ha még lennének kérdéseid ide tudsz írni: 

Jelinek Andor - újgenerációs ERP specialista
jelinek.andor@amtech.hu