KI VAGY RÚGVA!

Tegnap egy alapítványnál jártuk, felmértük a folyamatokat, elkészítettük az árajánlatot a saját egyedi ERP rendszerre, majd átadtuk, s elmagyaráztuk a hölgynek. Értette, megköszönte és még azt is jelezte, hogy január közepéig döntés születik; megsúgta, már a 2. körbe kerültünk, még egy versenytárs van rajtunk kívül.

Tervek szerint haladunk – gondoltam, míg nem este jött egy sms a hölgytől: „Kedves Péter, sajnos távozásra kértek fel a mai nappal és kértek, hogy jelezzem Önnek, hogy nem valósítják meg a projectet velünk. Minden jót Önnek”

Kérdésemre kiderült, hogy a főnök -mivel ismer valakit a másik cégnél- verseny nélkül azt választotta és a hölgyet, akit a bevezetésre vettek fel(!) fél éve, rögtön menesztette is.

Nos mivel minden ERP bevezetéshez kötelező 1 project manager a bevezető cég részéről, s 1 másik a megrendelő cég részéről is, ez olyan, mintha azt mondanánk a busz vezetőnek, hogy már elindultunk, utasok is vannak, kérlek Te most szállj le inkább.

Az ERP rendszer bevezetési nehézségei nem érnek véget a beszállító kiválasztásával. SŐT! Akkor kezdődnek igazán, s emiatt mindig kell valaki, aki a cégen belül koordinálja a teljes folyamatot elejétől végéig.

Az ERP projectek 37%-a elbukik világszerte és egy ilyen kardinális hiba, sajnos csak ezt a számot fogja erősíteni. Figyeljünk a szerepekre, alkalmazzuk és máris nagyobb az esély egy sikeres ERP szoftver bevezetésre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük