Legyél Te az Isten – Dolgozz a felhőből és láss mindent, ami a cégedben történik

Miért kell a vállalatirányítási rendszer a felhőben? Sok cég, cégvezető gondolkodik most ezen. Nem, lett volna jobb már korábban meglépni ezt a fejlesztést? Azok a cégek, akik már így dolgoznak évek óta, szinte észre sem vették a kijárási korlátozásokat. Számunkra a munkanapok ugyanúgy telnek, mint eddig. De mégis mik lehetnek az előnyök és a hátrányok? Nézzünk néhány példát erre!

A vállalatirányítási rendszer tulajdonképpen egy jól használható szoftver, ami megkönnyíti aktuálisan, többek között, a távmunkára való átállást. Habár minden cég egyedi, de ugyanazzal a kihívással találják szembe magukat. A Digitális Transzformáció korszakában vagyunk, így ahhoz, hogy megálljuk a helyünket a fokozódó versenyben, modern technológiákra van szükségük. Ezek segítenek az innnovatív, rohamos növekedésben. Azonban a kis- és közepes méretű vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy gyorsan avuló informatikai eszközökbe fektessék tőkéjüket, amit a cég tényleges profiljához illeszkedő beruházásokra kellene fordítaniuk. Erre vannak megoldások. A technológia napról napra változik, melyeket csak az erre szakosodott informatikai cégek tudnak eredményesen követni. Érdemes az ő szolgáltatásaikat igénybe venni és az ő szakembereik tanácsát megfogadni, velük együtt ötletelni.

Felhőalapú rendszereké a jövő

A felhő alapú szoftverek lehetővé teszik a cégek számára, hogy munkatársaik a már szinte bárhol elérhető interneten keresztül távolról is bármikor – a megfelelő jogosultságokkal – valós időben, tehát akár egyszerre, egyidőben hozzáférjenek a cég folyamataihoz. Ezekkel a felhőalapú szoftverekkel rendeléseket, ajánlatokat, számlákat tudnak készíteni, dokumentumokat tudnak kezelni, feladatokat tudnak végrehajtani, biztosított a munkaidő nyilvántartás, és az azonnali kommunikáció a munkatársak között. Az adatok központosítva távoli adattárolókon férhetők hozzá biztonságosan.

Technikailag a telepített szoftver és a felhőalapú alkalmazások között az alapvető különbség, hogy fizikailag nem a cég telephelyén helyezkednek el az adatok, emellett azonban más eltéréseket előnyöket is érdemes megemlíteni.

A felhőalapú megoldás főleg a fejlődő vagy az útkereső kis- és középméretű vállalkozások számára hasznos. Megoldást jelent azok számára is, akik nem tudnak vagy nem akarnak helyhez kötötten dolgozni.  Fizikailag egy informatikai infrastruktúra kiépítése és üzemeltetése nem kis invesztíticót és komoly informatikai háttértámogatást igényel. Ezek a feltételek egy komoly szolgáltatónál megbízhatóan rendelkezésre állnak.

következő részekben először megnézzük, hogy milyen kérdések, aggályok lépnek fel, amikor a felhőalapú megoldásokról beszélünk, aztán felsoroljuk az előnyöket, és végül megnézzük milyen követelményeknek kell megfelelni, ha ilyen megoldást választunk, illetve kicsit kitekintünk a jövőbe is, hogy lássuk mik a tendenciák a világban.

Folytatáshoz katt ide

A cikket szerkesztette:

Jelinek Andor - újgenerációs ERP szakértő Jelinek Andor – újgenerációs ERP szakértő

Kapcsolatfelvétel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük